Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


WONDER WOMAN 1984 2020, 151 perc

  • Műfaj: akció, kaland, fantasy
  • Rendező: Patty Jenkins
  • Szereplők: Gal Gadot, Pedro Pascal, Chris Pine, Kristen Wiig, Robin Wright
  • Bemutató: 2020. December 24.

2020-ban bemutatásra kerülő amerikai szuperhősfilm a DC Comics azonos nevű karakterével a középpontban, amely a 2017-es Wonder Woman folytatása lesz, valamint sorban a 9. film a DC-moziuniverzumban. Wonder Woman karaktere 4. alkalommal lesz látható a moziuniverzumon belül a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala, a már említett Wonder Woman és Az Igazság Ligája után. A film forgalmazója a Warner Bros., rendezője az első részhez hasonlóan Patty Jenkins, forgatókönyvírói Jenkins, Geoff Johns és David Callaham. A cím- és főszereplőt Gal Gadot alakítja, a további fontosabb szerepekben Chris Pine, Kristen Wiig, Pedro Pascal, Connie Nielsen és Robin Wright lesznek láthatóak. A zeneszerző Hans Zimmer.
A Wonder Woman 1984 ötlete az első részt követően, 2017 nyarán merült fel, a forgatás 2018. június 13-án kezdődött és 2018. december 22-én ért véget. A film kijelölt bemutatója az Egyesült Államokban 2020. december 25. (eredetileg 2019 novembere lett volna, ezt azonban fél évvel elhalasztották 2020. június 5-re, majd a 2020 elején kitört koronavírus-járvány miatt előbb augusztus 14-re, később október 2-re, majd pedig december 25-re), a magyar bemutató előreláthatólag 2020. december 26-án lesz.

A hidegháború feszültségtől terhes, az atomháború rémképével átitatott korszakában Európa hősökre vár. Wonder Womanben (Gal Gadot) is felébred a tenniakarás, elszántan veszi fel a harcot a világra leselkedő veszedelemmel. Csakhogy ezúttal két félelmetes ellenséggel is szembe kell szállnia. Cheetah (Kristen Wiig) és Maxwell Lord (Pedro Pascal) jelentette fenyegetés minden korábbinál nagyobb feladatot ró Wonder Womanre, akinek a végső győzelem érdekében komoly áldozatokat kell meghoznia, miközben rejtélyes körülmények között feltűnik szerelme, Steve Trevor (Chris Pine) is. Az óriási sikert aratott, több mint 800 millió dolláros összbevételt produkáló 2017-es Wondar Woman folytatásában ismét egy erős női szuperhős méretteti meg magát az igazság nevében, ezúttal a nyolcvanas évek Amerikájában és Európájában.

Érdekességek:

  • Ez az első élőszereplős Wonder Woman produkció, melyben Cheetah is feltűnik. A korábbi filmek és sorozatok közül eddig csak animált formában láthattuk a karaktert.
  • A Wonder Woman Gal Gadot és a film főgonoszát alakító Kristen Wiig második közös filmje a 2010-es Párterápia után.
  • A Wonder Woman 1984 a DC kiterjesztett moziverzumának kilencedik filmje.
  • Gal Gadot eredetileg három filmre szerződött a Warnerrel (Wonder Woman, Aquman, Az Igazság ligája), de az első rész sikere után kibővítették a szerződését. Bár a rendező, Patty Jenkins eredetileg csak egy filmre szerződött, a Jenkins felajánlotta, hogy örömmel rendezné meg a folytatást, melyet követően zöld utat kapott a Warnertől.
  • A film jelmezeit az első részen is dolgozó Oscar-díjas Lindy Hemming alkotta meg.
  • Az első rész főszereplői közül a Wonder Woman 1984-ben Gal Gadot (Wonder Woman), Chris Pine (Steve Trevor), Connie Nielsen (Hippolyta) és Robin Wright (Antiope) is visszatér, utóbbi kettő azonban csak flashback jelenetekben.
  • Maxwell Lordot az a Pedro Pascal alakítja, aki Ed Indelicato-t játszotta a 2011-es elkaszált Wonder Woman tévésorozatban.
  • 2018. február 28-án derült ki, hogy a film nemezisének, Cheetah szerepe kapcsán a Warner tárgyalásokat folytat Kristen Wiiggel. Egy hónappal később maga a rendező, Patty Jenkins jelentette be, hogy leszerződtették a színésznőt.
  • A Wonder Woman 1984 forgatása 2018. június 13-án kezdődött meg Magic Hour munkacím alatt. A stáb egyebek mellett dolgozott a Warner leavesdeni stúdiójában, Angliában, Washington D.C.-ben, Londonban és a Kanári-szigeteken is. A munkálatok hat hónapot vettek igénybe, és 2018. december 22-én értek véget. 2019. júliusában további utóforgatásokra került sor Londonban a Warner Bros. Studios falai között.
  • A film vizuális effektjeinek supervisora a Harry Potter-filmek és az Élet látványvilágáért is felelős John Moffatt volt.
  • Az első résszel ellentétben a folytatás zenéjét nem Rupert Gregson-Williams, hanem az az Oscar-díjas Hans Zimmer szerezte, aki a DC kiterjesztett moziverzumának első két filmjét, az Acélembert és a Batman v Supermant is zeneszerzőként jegyezte.
  • Akárcsak a Wonder Woman első részét, a folytatást sem mutatják majd be több arab és muszlim országban az izraeli származású, katonai múlttal rendelkező főszereplő, Gal Gadot személye miatt.
  • A Wonder Woman 1984 premierdátumát eredetileg 2019. december 13-ra tűzte ki a Warner, de a bemutatót végül 2020. júniusára halasztották.
  • A Wonder Woman 1984 első képsorait 2018. július 21-én mutatták be a San Diegó-i Comic Conon a rendező, Patty Jenkins és a főszereplők, Gal Gadot és Chris Pine jelenlétében. Az első előzetest a rajongók a brazíliai São Pauloban megrendezett Comic Con Experience keretein belül láthatták 2019. októberében.
  • A film rendezője, Patty Jenkins 2019. bejelentette, hogy készül a Wonder Woman spinoffja, melynek középpontjában a themyscirai amazonok állnak majd. Jenkins executive producerként veszi ki a részét a munkálatokból.
  • Egy igazi hős igazi ellenséget érdemel: gyenge ellenfelet nem kunszt legyőzni. Márpedig Wonder Woman biztosan igazi hős: bő háromnegyed évvel a bemutatója után is folyamatosan áradnak a filmről a hírek, és Gal Gadot, bár díjat nem kapott, a múlt hétvégi Oscar-gála egyik legünnepeltebb résztvevője volt. És úgy tűnik, most megvan, hogy kivel mérheti össze az erejét legközelebb. Ami kezdetben pletykának tűnt, az egyre biztosabb hírré válik: Cheetah, a gonosz gepárdnő szerepére Patty Jenkins rendezőnő Kristen Wiig-et kérte fel – állítólag a rendezőnő listáján már eredetileg is az elsők között szerepelt a leginkább komikus szerepeiről ismert Wiig. A szereposztás azért tűnik egyre sürgősebbnek, mert megvan a forgatókönyv, és a forgatás időpontját is kitűzték: a tervek szerint a stáb május 28-án, Angliában lát neki az új munkának. – Az első részből megtartunk sok mindent, amit szeretünk – nyilatozta a rendező nemrég –, de ez egy külön film. Szinte nem is második rész, annyira más, mint az első. Az már valószínűnek tűnik, hogy a történet az 1980-as években, a hidegháború végén, Amerikában játszódik majd, és valamiképpen feltűnik benne Chris Pine valamint egy klasszikus tévés Wonder Woman, Lynda Carter is. A címszerep természetesen Gadoté, a bemutatóra pedig jövő ősszel kerül sor. (IC Press)

Előzetes: